A szülőknek is ízlik a kölyök ital
Valahányszor elviszi a gyermekeit valamilyen eseményre, mindig gondoljon az étel- és az italfogyasztására is! Mivel ünnepelni csakis pezsgővel lehet, de ezt persze semmiképpen sem adhatja az apróságoknak, éljen a kölyök verzió lehetőségével és adjon nekik abból! Valójában a kisgyerekes szülőknek is ebből javasolt fogyasztani, hogy jó példát mutassanak a csemetéknek.
A gyerekek mindig a szüleiket fogják utánozni, tehát ha azt látják, hogy az anyjuk vagy az apjuk az alkoholos változatból isznak, ők is arra vágynak majd. Erre az esetre remek választás a kölyök pezsgő, amivel a legkisebbek is könnyedén felnőttnek érezhetik magukat. Sőt, lehet őket bátorítani, hogy emeljék fel a poharukat és koccintsanak a társaikkal vagy a felnőttekkel, miközben azt mondják, hogy egészségedre!
Ez a fajta kölyök ital csakis valódi gyümölcslevet tartalmaz. Ezért nyugodtan lehet választani a rengeteg ízesítés közül. Nagyjából mindenféle gyümölcsből kapható, legyen az szamóca, meggy, alma, vagy éppen őszibarack. Az édes és pezsegő íze mindenkit levesz a lábáról!