Készüljön fel alaposan egy középfokú angol nyelvvizsgára
Angol nyelvtanulás egy kicsit másképp. Igen, a BeHappy nyelviskola más, mint az eddigiek, csatlakozzon Ön is tanfolyamunkhoz! Amennyiben úgy érzi, hogy készen áll egy középfokú angol nyelvvizsga elérésére, akkor is bátran látogasson el, hiszen egy kis tudás-felfrissítés sosem árt.
A nyelvtanfolyam előtt minden résztvevőnek egy próba nyelvvizsgán kell részt vennie, ezáltal felmérjük a jelentkezők tudásszintjét, ez abban segít majd, hogy megfelelő tanmenetet állítsunk össze Önnek, s ennek segítségével haladjon előre a céljai felé.
A középfokú angol nyelvvizsga elérése érdekében a felkészítő kurzus mellett heti egy szóbeli, gyakorló órát javaslunk Önnek. Ezeken az órákon egy angol anyanyelvű tanár készíti fel a tanulókat.
Ezeken a Language Practice órákon a tanárral együtt a szóbeli nyelvvizsga témaköreit veszik sorba, emellett pedig tipikus szituációkat gyakoroltatnak a tanfolyamon résztvevő tanulókkal. A felkészítő kurzus a szóbeli órákkal együtt hat óra, tehát heti hat órában tud felkészülni a nyelvvizsgára.