Miért lesz valaki vegetáriánus?

Zöldségek
Zöldségek

Néhány évvel ezelőtt még furcsán néztek azokra, akik nem ettek húst. Sok helyen még ma sem teljesen elfogadott a vegetáriánus életmód. Hazánkban nincs nagyobb tradíciója ennek az életformának, hiszen ezen a mérsékelt égövi területen az emberek a mindenevő életmódot részesítik előnyben.

Aztán van, aki egészségügyi, van, aki vallási okokból, de vannak, akik egyszerűen így érzik jól magukat, és ezt fel is vállalják. Tévhit az, hogy vegetáriánus élettel az ember gyenge és beteges lesz, nem lesz ereje dolgozni.

Láttunk már sok éve húst fogyasztókat gyengének és hosszú ideje vegetáriánus táplálkozókat fizikailag is erősnek. Ha megfelelő a nap folyamán elfogyasztott ételek összetétele, akkor minden rendben mehet. Olyanok is sokan vannak, akik évekig nem fogyasztanak húst, mert úgy érzik, hogy nincs rá szükségük, aztán jön egy gondolat, és ismét fogyasztják.

Fontos, hogy az ember meghallja a saját igazi belső hangját, és tudja követni azokat az érzéseket, amelyeket ez sugall, és eszerint táplálkozik. Hiszen a saját belső egyensúlyához ez a legbiztosabb út.