Egy rendkívül praktikus egér számítógépünkhöz

Praktikus egér a számítógéphez
Praktikus egér a számítógéphez

Az informatika piacán hatalmas fejlődést tanúsítottak az utóbbi évek során. Elég csak a régi szobanagyságú számítógépeket összehasonlítani a mostaniakkal, amelyek a zsebben is elférő miniatűr számítógépek. Tudás és teljesítmény szempontjából a kettő szinte összehasonlíthatatlan, hiszen óriási különbség van közöttük. A magyarok is igyekeznek lépést tartania az informatikai újdonságokkal, illetve az innovatív termékek gyártásával, aminek köszönhetően megalkották az egeret, ami képes mérni a pulzust, illetve a stressznek a szintjét is, ami nem véletlen, hiszen a mai felgyorsult világban a stressz komoly probléma lett az emberiség számára.

Kihat az egészségügyi állapotra is, ráadásul a tudósok úgy vélik, hogy számos betegség oka vezethető vissza a stresszes életmódra, illetve a lelki traumára. A találmányt a magyarok a BME-vel közösen fejlesztették ki, aminek célja, hogy segítse az emberek mentális állapotának a figyelemmel kíséretét. Az egeret be is mutatták ebben az évben megrendezett madridi szakmai kiállításon.

Elsősorban, mint bármelyik más egeret, ezt is szoftverek vezérlése céljából tervezték, azonban azt az igencsak előnyös tulajdonságot is birtokolja, hogy képes feltérképezni, felmérni az emberek kiegyensúlyozottsági szintjét. Mindezt az egészségügyi mutatókból számolja ki, ugyanis a készülék méri a testhőmérsékletet, a pulzust, a vérnyomást, illetve a tenyér nedvességtartalmát is. A mérésekből meg tudják állapítani, hogy az illető személy mennyire stresszes, illetve milyen fáradt és leterhelt.