A 9 hetes baba kalandjai a nagyvárosban

9 hetes baba
9 hetes baba

Ahogy nő a baba, egyre több mindenben vesz részt, ha még csak külső szemlélőként is. Hiszen eljön az az idő, hogy muszáj lesz kimozdulni a házból különböző ügyek elintézése miatt, és akkor a picinek is jönnie kell velünk. Általában egy 9 hetes baba már volt bevásárolni, bankban, különböző hivatali helyszíneken, utazott már babakocsival, gépjárművel, és ha elég bátrak a szülők, akkor még tömegközlekedéssel is.

A tömegközlekedéshez hidegvér, türelem és végtelen nyugalom szükséges, főleg ha babakocsival szeretnénk eljutni valahova, mert nem ritka, hogy semmilyen segítség nem akad és egyedül kell fel- és lecipelni a kocsit úgy, hogy a kicsinek se essen baja. Ölben vagy hordozóval sem veszélytelen a dolog, mert számítani kell rá, hogy lehet, hogy nem lesz ülőhely, vagy óriási nagy lesz a tolongás.

A 9 hetes baba végtelenül élvezi az ilyen utakat, a rengeteg új látnivalót és ingert, sokszor még ki is kérezkedne a védelmet nyújtó szállító eszközből, hogy többet is láthasson, tapasztalhasson. Egy-egy ilyen nap végére pedig úgy elfárad, hogy már csak be kell tenni az ágyba, és hosszú, mély álomba fog merülni.